Immáron, nem is tudom, talán ötödször voltam a Págisz-ban Kispálon, és valahogy mindig nagyon jó a buli. Hát most is...

Előzenekar a Kaukázus. Nem tudok sokat mondani róla, mert nem nagyon figyeltem, szeszeltünk. Azért jó kis talpalávaló volt. Nem sokkal azután, hogy befejezték, felcsendültek a Tingli-Tangli korántsem ismerős dallamai, ám annál ismerősebb "nem én vagyok a nagymamád" kezdetű szövege, megőrülés. "Vágjunk bele!" és belevágtunk. Tekintettel azon egyszerű tényre, hogy a Tingli-Tangli szerény személyem egyik kedvenc kispál nótája, jobban nem is indulhatott volna a dolog. Egyáltalában nem leszek képes kronologikus sorrendben végigkövetni a koncert nótáit, azt hiszem mindegy is. A lényeg, hogy nagy örömünkre jónéhány régebbi nótát is hallhattunk, olyanokat is, amiket bizony szégyentelenül ritkán játszanak a srácok koncerten, pedig még talán a népakarat is megkövetelné. A Mégegyszer-t pl. még egyszer sem hallottam élőben, atya-gatya, pedig jó lenne.
A nép szereti a Kispált, mekkora felfedezés ez. Na jó, most akkor megpróbálok hangulatot festeni azoknak, akik merészeltek nem eljönni. A Págisz frenetikusan tökéletes helyszín az alterpartikhoz, eddig csak egyszer kellet csalódnom, az emlékezetes "hol van áram, hol nincs áram" bulin. De azért abból is lett ám valami. Szóval hogy újra felvegyem a történet fonalát, belépve a terembe, látjuk, hogy bizony itt már jó ideje folyik a buli, számos üres sörösüveg a tanúja. ("világos sörtől savanyú a szád"-vagy ez képzavar?) A füst száll, néhány ember száll, a többiek röpülnek. A hangulat többször is eljut a csúcsig, először, mikor belecsapnak a Lecsóba (bár csak képletesen, Lecsó igazoltan hiányzik, a PECSÁban koncertezik). A szokásos a felállás: az elülső szekcióban megy a pogózás (magyarázza meg valaki, hogy hogyan lehet még az Iszonyú lassú-ra is pogózni, ha az egyszer végképp ISZONYÚ lassú??), hátrébb állnak a lazán táncolni vágyók, ennél is hátrébb pedig a szinte vigyázállásban, csukkot szemmel szöveget üvöltők. Na őket nagyon bírom, egyszerűen csak mert tök jók.
Hömpölyög a dalfolyam, lefekszünk a hóba, mások kertjében királyosat játszunk, sírunk a WC-n, hogy senki nem ért semmit, s végül, legvégül kikiabáljuk a világba, hogy mi ugyan semmit nem írunk magunkra. Tökéletes befejezés egy baromi jó bulihoz.
Jó volt...