Bejelentkezés

Keresés



Gyorsmenü:
Hírek
Koncertek
Zenekar
Történet
Lemezek
Tagok
Média
Fotó
Sajtó
Videó
Közösség
Vendégkönyv
Kérdések
Fórum
Mühely
Kapcsolat

Flash mentes verzió



« vissza

Lovasi, a nemzedéki dalnok?

2002-12-11

Lovasi, a nemzedéki dalnok? A Kispál és a Borz másfél évtizede
Lovasi int, Kispál bólogat, a tömeg felhördül - ezzel kezdetét vette szombat este a két hónapja tartó ünnepléssorozat utolsó felvonása. Három órába sűrítve a Kispál és a Borz múltja, némiképp talán a jelene is, mindez a nagyobb megmozdulásokon már tőlük megszokott muzsikustársakkal. Jubileumi unikumként ott izzadt Bräutigam Gábor is, az első dobos, a teljes képhez talán egyedül az utód Tóth "Csülök" Zoltán hiányzott. Az első tortabulit még Sopronban adták, valamikor október elején, azóta ünnepeltek Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Pécsett, az emlékezés évadját pedig most szombaton a fővárosban, a Petőfi Csarnokban zárták le. Hozzá egy szimpatikus gesztus (nyilván anyagilag sem bukta): mind a hét koncertet rögzítették, valamennyiből összeállítanak egy önálló CD-t, amit ha valaki a helyszínen kétezer-ötszázért megrendelt, még az idén megkapja postán. Sorszámozva, dedikálva. Így egy hónap alatt hét Kispál és a Borz koncertlemez lát napvilágot, sajátos magyar rekordot döntve, még ha kereskedelmi forgalomba egyik sem kerül, megmarad az a koncertjáró rajongók kuriózumának. Eredetileg karácsonyra ígérték a kézbesítést, de e sorok írásakor még csak a győri és a debreceni buli anyagát préselik, a miskolcit utómunkázzák, a többi meg jó, ha a jövő hét végéig elér a lemezgyárba. Azon a pár héten persze nem múlik semmi, ennél fontosabb, hogy az ünnepi aktusok sikeresen lezajlottak, telt házzal, pörgéssel, többszörös ráadásigénnyel. Lehetett emlékezni, felidézni, összegezni, leltárt készíteni, esetleg néhány mozzanatot sürgősen elfelejteni. A kezdet mindenképp 1987, annak is augusztusa, ekkor formálódott a zenekar egy pécsi presszóban. Első nyilvános fellépésüknek pedig épp tegnap volt tizenöt éve: december 10-én adták bemutatkozó koncertjüket a pécsi tanárképző főiskola "Szenes Klubjában". Mindössze kilenc dalt játszottak, de az ismertté vált visszaemlékezések szerint azokat nyomban vissza is tapsolta a közönség. Azóta nyolc sorlemez, egy koncertalbum, megannyi filmzene és egy Lovasi-szólóanyag dokumentálja működésüket. S bár a Kispál és a Borz igazából csak a Csinibaba című film kirobbanó sikere kapcsán lendült a köztudatba, fanyar humorú, erősen egyéni zene- és szövegviláguk az elmúlt másfél évtizedben több fiatal zenekar számára volt követendő példa.

Szokás őket fenntartás nélkül szeretni, főként egyes értelmiségi körökben, mutogatni, lám-lám, a rendszerváltás utáni magyar poplápban nem csak Jimmyk és Kozsók jutottak levegőhöz. S bár a kilencvenes évek elején rövid időre a politika füstje őket is megcsapta, az ebben rejlő csapdát még szerencsére időben észrevették. Azon kevés mai popformációk közé tartoznak, akiknél még fontos a szöveg.

Zenei horizontjuk persze meglehetősen behatárolt. Változtak, fejlődtek ugyan valamennyit, de csak meglehetősen szűk határok között. A kamaszos báj valamikor a kilencvenes évek közepén ment át cinikus álnaiv attitűdbe, nagyjából akkor, amikor kiszállt az alapító Bräutigam Gábor, mert képtelen volt felvenni a professzionálissá válás terheit. Ez az az időszak, amikor Lovasiék nyitottá tették a kezdeti szigorú triófelállást, egyre több zenész csatlakozott hozzájuk, előbb csak alkalmanként, majd állandó partnerként. Ezzel párhuzamosan dúsult a hangszerelés, tolódtak az arányok, lett az ô megszólalásuk is egyre szebben, gondosabban kivitelezett. Miként Lovasi mondta nemrég, korábban csak egyféleképpen tudtak eljátszani egy dalt, és ha a szám nem találta meg magának a legjobban álló ruhát, akkor rossz lett.

Most sokkal többet dolgoznak otthon, magukban, előre megírják a dalokat, és nem a próbán improvizálva öntik formába azokat. Így lettek még inkább egy, a saját korlátaikat ismerő, de azon belül tökéletesen mozgó zenekar. Nemcsak zeneileg váltak profivá, egyre inkább belül is azok - ezt a formációt már régóta nem elsősorban a szellemi-lelki kötődések tartják egyben. A két, meglehetősen ellentétes habitusú kulcsfigura, az érzelemvezérelt Kispál András és a racionális Lovasi András persze régen sem voltak barátok, de kitűnő szerzőpárost alkotnak, remekül kezelik egymást, beleszoktak ebbe a hosszas együttlétbe. Körülöttük forgolódnak a további zenészek, és "Csülök" távozása (kirúgása?) óta már a dobos poszton sem egy klasszikus értelembe vett zenekari tag ül, hanem fizetett muzsikus játszik, ami mondjuk a gázsi szétosztásánál nem utolsó szempont. Kérdés persze, hogy a Lovasi-Kispál duó miként dolgozik majd együtt a jövőben. Lovasi tavalyi szólólemeze mindenesetre jelezte, egyre szűkebbnek érzi ezt a zenei világot, ezt az önkifejezési keretet. (Ezt egyébiránt legközelebb december 28-án az Erzsébet téri Gödörben demonstrálja.) Azt pedig, hogy Lovasi András mára egy nemzedék dalnokává érett, egyre többen kezdik felismerni. Szombaton, a Petőfi Csarnokban mindez elég egyértelműnek tetszett. Dalszövegeit egy emberként és folyamatosan üvöltötte az egybegyűlt tömeg, korra és nemre tekintet nélkül, minden pillanatban kitapintható volt, hogy számukra megélt sorok, mondatok ezek. Egyszerűbben fogalmazva: Lovasi az ô hangjuk.

Lovasi mondatai, gesztusai persze rendszerint kétértelműek, egyszerre játssza a hülyét és az okosat, a bunkót és a fennköltet, a macsót és a félszeget. Szereti emlegetni, hogy mennyire nem képesek egy-egy dalt rendesen eljátszani, közben igenis odafigyel. Mutatja, mennyire spontán, közben nagyon is észnél van. Folyamatosan ironizál, pedig egy részét nagyon is komolyan gondolja. Ha több exhibicionizmus szorul bele, kétségkívül nagyobb közszereplővé, médiaszemélyiséggé válhatott volna. Ô azonban megmaradt amolyan kisstílű sztárnak. A Csinibaba kapcsán egyébként is megtanulták, a siker viszonylagos dolog, ráadásul esetükben a kísértés sem volt nagy, túlzott mértékben vele nem kaszáltak. Akkor meg minek? Inkább csinálják tovább, ahogy ment eddig.

Szerző: Népszabadság - Jávorszky Béla Szilárd