Bejelentkezés

Keresés



Gyorsmenü:
Hírek
Koncertek
Zenekar
Történet
Lemezek
Tagok
Média
Fotó
Sajtó
Videó
Közösség
Vendégkönyv
Kérdések
Fórum
Mühely
Kapcsolat

Flash mentes verzió



« vissza

A hal adja a másikat

2003-04-01

Lovasi András horgász/basszusgitárossal a megjelenésre váró Kispál és a Borz-album apropóján kicsit alámerültünk a múlt akváriumába, megszemlézve, mi minden úszkál lemeznek álcázva a csendes vízben. Nézzük csak szépen, sorban.
SZÖVEG: NAGY GYÔZÔ



Naphoz holddal (1991)





Ez a lemez az elkészülte után háromnegyed évvel jelent meg, mert a Feró, aki ugye akkor már egy híres marketing-szakember is volt, nagyon okosan mondta, hogy ne jelenjen csak úgy meg, először csináljunk neki egy kis reklámot. Akkor működtek még azok a csatornák, ahol ilyen zenéket lehetett hallani, a Ferónak például volt egy elég hallgatott rádióműsora, a Garázs, meg tök véletlenül bekerültünk a TV1-be, egy olyan műsorba, amit akkor még néztek is. Mivel nem nagyon volt más, ez számított, olyan volt, mintha lemennél a Dáridóba, körülbelül annyian nézték, csak éppen fekete lyukas zenekarok is voltak benne, nem a Lajcsi meg a dülöngélés. Csomó dologban szerencsénk volt, a lényeg az, hogy mire megjelent a lemez, már régen elégedetlenek voltunk vele. Ez egy olyan időszak volt, amikor fű-fa-virág, minden éhező zenész, vagy mindenki, akinek volt három mikrofonja, stúdiót csinált, meg felvételeket, és ezek a felvételek azért a "hallgathatatlan" és az "érdekes" kategória közé estek. Ebbe beletartozik a Kispál-lemez is, amellett, hogy nyilván ma már van egy bája, amit mi akkor nem nagyon hallottunk meg, mert jobb volt a zenekar, mint a felvételen hallatszott. Ráadásul a megjelenés körülményei, a borító satöbbi, olyanok voltak, hogy kicsit ilyen "savanyú a szőlő" ízt adtak a dologhoz. A lényeg, hogy ezen nagyjából rajta van az a 12 szám, amit az első három évben írtunk.





Föld, kaland, ilyesmi (1992)





A második lemezt a Gyárban vettük fel, tél volt, nem nagyon lehetett fűteni, kesztyűben próbáltunk, meg ilyenek. Amikor elkezdtük csinálni, komoly próbatétel volt, hogy tudunk-e jó minőségű tizenegynéhány számot írni egy év alatt, mert addig volt, hogy próbáltunk, próbáltunk, de mondjuk egy évben ha összejött három szám. Abban az időben már koncertező zenekar voltunk, viszonylag népszerűnek is számítottunk, volt egyfajta várakozás, hogy milyen lesz a második lemezünk? Nagyon kevés pénzből csináltuk, nagyon kevés időnk volt rá, és igazából ekkor nagyon rászorultunk volna még arra, hogy legyen egy producer. Jó, el tudtuk játszani a számokat, de nem tudtuk, hogy mit kell hallanunk. Mikor mondtuk, hogy valami nem szól jól, azt mondták, "dehogynem", aztán jól feltolták a hangerőt. A nagyon nagy baj az volt, hogy a hangmérnök, akivel dolgoztunk, egyáltalán nem tudta, miről van szó, dzsessz-zenekarokat hangosított fiatalkorában, és fogalma nem volt, hogy mit kezdjen ezzel. Az volt a koncepciónk, hogy ez egy triós lemez legyen, ezért szinte semmilyen akkordhangszert nem használtunk; basszusgitár, gitár, dob, kész. Viszont ezek elég bénán lettek feljátszva, meg hát a hangszereink sem voltak valami jók, és itt nagyon számít, hogy milyen tömör hangszínekkel dolgozik az ember, mennyire telít egy basszusgitár, vagy mennyire jó hallgatni egy gitárt. Ha mindegyik vékonka, akkor az egész is vékonka lesz. Ezekkel a lemezekkel mindig az volt a bajom, hogy szerintem a számok viszonylag jók rajta, de nem futották ki azt a formát, ami bennük volt. Arra emlékszem, sokat hallgattam hangosan, hogy meggyőzzem magam, jó ez, de ha már mást mellétettem, akkor nem volt annyira jó? Mind a kettő kárász, az egyik kisebb, a másik nagyobb. Az ezüstkárászból lesz az aranyhal is, de hát az ezüstkárász csak ezüst és nem arany. Lehetne szép is, meg jó is, de közben csak amolyan jöttment. Benne van a lehetőség, hogy egyszer?





Ágy, asztal, tévé (1993)





A mi részünkről nagyjából hasonló módszerrel készült, mint az előzőek, csak addigra megtanultunk már egy-két dolgot, meg jobb hangszereink is voltak, de a döntő az, hogy elmentünk a Dorozsmaihoz. Ô rutinosabb volt, rengeteg zenekar megfordult nála, így nem egy teljesen új stúdióba kerültünk be, ahol rajtunk kísérleteztek? Ott eleve volt egy elég jó hangú dob beállítva, a mi dobunk meg tök béna volt, és a Brautigam nem is nagyon tudott dobot hangolni: ez volt a kulcs. A dob, ha jól szól, egy csomó mindent eldönt. Ha csak úgy szól, nagyjából, ahogy egy dobnak szólnia kell, nem egy végtelenül manipulált, kitekert valami, amit próbáltak annak idején dobsoundként elsütni, onnantól nagyjából felfűzhető rá a zene. Erre sajnos csak akkor jöttem rá, de miután befejeztük, nem is nagyon dolgoztunk rajta, nem is nagyon hallgattuk, azért gondolom, hogy jobban sikerült. A benne lévő anyag jobb hatásfokkal szólal meg. Ez egy aranyhal, az ezüstkárászok után.





Sika, kasza, léc (1994)





Valószínűleg a legsikeresebb lemezünk a Holdfényexpressz mellett, amit mondjuk én nem nagyon értek, mert elég válságtermék, akkor szállt ki a Ricsi a zenekarból? Én azt gondoltam, hogy a Brautigam egy nagyon jóízű, de meglehetősen egyoldalú dobos. Van egyfajta ilyen beates dobolása, ami pont attól jó, amitől a Charlie Watts is: nem csinál semmit, viszont azonnal

elismerhető? Én ezt szerettem benne, csak akkor elkezdődtek bonyolultabb struktúrák, amiket nem tudott megoldani. Ezért '93-ban kitaláltam, hogy kezdjünk el groove-okat csinálni, és ő arra rádobol. Ezt akkor nem nagyon csinálta még senki Magyarországon, illetve, biztos csinálták, csak mi nem nagyon tudtuk, és én elkezdtem efelé terelgetni a Brautigamot, de aztán ő az első nehézségnél, ami körülbelül a számítógép bekapcsolását jelentette, megtorpant. Aztán ez így abbamaradt. A lényeg az, hogy nekivágtunk a lemezkészítésnek, nagyon tudatosak voltunk, demót csináltunk, aztán bementünk a stúdióba, és az első szám, a legnehezebb szám egyébként a lemezen, elsőre felgurult, feljátszottuk a mankókat, és arra a Brautigam rádobolt. Második szám: nem megy, nem megy, nem megy, válságstáb, aztán nekiültünk, és nagy nehezen, három vagy négy nap alatt a Brautigam felkínlódott 5-6 számot. Ez az egész lemez különben az ártatlan, amatőr, jópofa "pengessünk egy jót" hozzáállásnak az átfordulása, amikor az ember óhatatlanul is elkezdi hallani, hogy hülyeséget játszik a lábdob. Addig is, csak nem tudja megmondani, miről van szó, meg engem nem is érdekelt. De akkor pont olyan dalokat írtunk, amikben ritmusváltások voltak, meg 13/8-ok, a Dorozsmai mondta is, hogy ilyen ritmussal még nem találkozott soha, szóval, voltak benne ilyen bonyolultabb dolgok, és erre az útra a Brautigam már nem akart minket elkísérni. Kínlódtunk négy napig, és még csak a felénél voltunk a lemez dobjainak, mondtuk, hogy ez így nem jó, a Brautigam meg addigra már teljesen romokban hevert, önbecsülés zéró, és mondta, hogy ha nem megy, akkor ő kiszáll. A Műegyetemen laktunk a kollégiumban, ültünk a Kispállal, hogy akkor most mit csináljunk? És akkor volt a Kiss Attila nevű fiú, aki korábban az Andersenben dobolt, őt ismertük, elhívtuk, és a fele lemezen ő dobol. Aztán, amikor az Attila lejött volna Pécsre, akkor mi nem nagyon akartuk, nem voltunk benne biztosak, hogy ez a dolog működni fog. Nem mertük bevállalni, hogy leköltözik Pécsre, és mi esetleg három hónap múlva azt mondjuk neki, hogy mégsem. Ezért inkább azt mondtuk előre, hogy mégsem. Egy ideig tököltünk, aztán visszahívtam a Brautigamot, lement a turné, meg voltunk lepődve, hogy mindenhol mennyien voltak, és hogy az emberek szerették ezt a lemezt. Én egyáltalán nem szerettem, mai napig nem nagyon bírom meghallgatni. Van egy csomó jópofa dal rajta, de én nem szeretem. Ez egy csuka.





Ül (1996)





A legagyasabb lemezünk, a leginkább experimentális, ugyanakkor teljes válságtermék. Nagyon sokat nem veszekedtünk, csináltuk a dolgunkat, írtunk számokat, de mivel nem készültek el a dobok, a szövegek sem készültek el, mert dob nélkül, lüktetés nélkül nem nagyon lehet készre csinálni egy számot. Ott álltunk rengeteg ötlettel, volt húsz számunk, amiről azt gondoltuk, hogy jó, és akkor bekerültünk egy "berepülő" stúdióba, ahol azt mondták, addig csináljuk, amíg akarjuk. Ez egy nagyon erős anyag lett volna, ha mondjuk lehagyunk róla öt számot, és normálisan felvesszük. Ehelyett ugye mit csináltunk? Iszonyúan elkezdtünk kísérletezni, és 17 szám van rajta, olyan effektekkel, amik nem is léteznek, van amin négy gitár van, vagy hat dob, színpadon szinte reprodukálhatatlan. Ettől függetlenül van rajta egy csomó olyan dal, amit játszunk ma is, de szinte egyetlen egy sincs, amit abban a formájában. Ez a lemez mindenképpen korszakhatár a zenekar életében ? Brautigam kiszállt a zenekarból, jött helyére Csülök, már vele ment le a turné, meg akkor már volt sokszor a Dióssy, meg a Vittay is, öttagú lett a zenekar. Valami nagy, színes döglődő hal lehet, vagy valami fenéklakó? Legyen afrikai harcsa, az jó ronda.





Bálnák, ki a partra (1997)





Ez egy nagyszerű lemez, viszonylag friss munka, vannak benne izgalmas dolgok, és elég változatos is. Van rajta 2-3 szám, ami nem tetszik, meg egy csomó apróság, amit máshogy csinálnék meg, de alapvetően szeretem. A lemez végül is a Csinibaba árnyékában jelent meg, amit mi megcsináltunk szeptemberben, de a film akkor kezdett pörögni, mikor a Bálnák megjelent a következő év márciusában, ezért senki sem akart vele foglalkozni. Valószínűleg ettől lett egy olyan frusztrációnk, hogy ez a Csinibaba milyen egy szar dolog, és duzzogtunk, hogy mi nem játszunk róla. Persze, játszottunk azért. Ponty a szatyorban, a Csülök egy kicsit sokat dobol rajta, gyakorlatilag végigszólózza a lemezt, de akkor ezt viszonylag élveztük?







Holdfényexpressz (1998)





Az első lemezünk, amit a Jánossy Bélával készítettünk. Mondjuk, belekísérleteztünk egy olyanba, amibe nem kellett volna, a dobot egy nagy teremben vettük fel, mert nem akartam semmiféle mesterséges effektet, természetes akusztikát szerettem volna. Na, ez egy olyan terem volt, ahol komolyzenét vesznek fel, az viszont túl nagy. Ettől van egy ilyen furcsa, nagy, ködös hangja az egésznek, amit én annyira nem szeretek. A dob kardinális kérdés, az Ágy, asztal, tévé óta tudom: ha a dob megszólal, akkor a többire tulajdonképpen azt lehet mondani, koncepció. Nincs olyan gitárhang, amiről nem mondhatnád azt, "miért ne?", ha tetszik. Inkább olyanok vannak, hogy ha egy basszushang túl kövér, akkor béna hozzá egy kiherélt gitárhang, a gitárnak is valamilyen szinten zárkóznia kell, hogy a füled jól érezze magát ebben a helyzetben. Ezzel a lemezzel úgy voltunk, hogy éreztük: működni fog. Itt megint van, ahol jobb lett a demo, mint a lemez, de azért ez viszonylag jó hatékonysággal fel lett karcolva, és nagyjából rendben van, úgyhogy ennek megadjuk a süllő címet.





Velőrózsák (2000)





A Velőrózsák egy gondosan elkészített lemez. Kitaláltuk előzőleg, hogy ez egy hetvenes évekbeli kirándulás lesz, persze, nem olyan lett a végén, de azért vannak benne olyan hatások, és ehhez egy régi dobfelszerelés kellett. A Csülöknek egy nagyon harcos hangú dobja volt, a Bernie-nek meg ott álltak a nagy, '71-es, 24 lábdobos Ludwigok, kitaláltuk, "na ez kell!". Kimentünk egy viszonylag kész anyaggal, amire ott feljátszottuk a dobot meg a basszust, és aztán a Bélánál folytattuk. Produceri szempontból ezt a lemezt csak dicsérni tudom. Itt fordult elő az a dolog, amikor a producer, illetve a producerek jobbak voltak, mint maga a zenekar. Megint csak egy furcsa szituáció, amikor az ember formalista lesz, és attól várja a megoldást, hogy egy olyan öntőformába önti a dalokat, ami jól néz ki. Érdekes kísérlet arra nézve, hogy a forma ad-e tartalmat? Ez egy olyan lemez, aminek nem tett különösebben jót, hogy az elejétől a végéig ki volt találva, hogyan rögzítjük, ki milyen szólamot játszik, hogy kevés helyet hagytunk a szabadjátéknak, az improvizációnak. Azt gondolom, ha ez a lemez picit spontánabb, egy picit kevésbé "zenei", akkor jobb lenne. Egész egyszerűen felesleges három perces számokból ötperceseket csinálni, mert nincs benne annyi. De lehet, hogy egyszerűen ez a zenekar nem erről szól. A Velőrózsák egy kapitális ponty, a magyar vizek disznója. Egy olyan állat, amit máshol nem esznek meg.

Szerző: WAN2 -